Egyiptom
Egyiptomi kalandok, Abu Szimbel / 8. nap

Egyiptomi kalandok, Abu Szimbel / 8. nap

Egyiptomi utunk utolsó kalandja Abu Szimbelbe vezetett, amely az ország egyik legdélebbi pontján található. Núbia területére hosszú kilométereken át tartó sivatagi úton jutottunk el, ahol II. Ramszesz fáraó halotti temploma lélegzetelállító látvány volt. 

Fotó: II. Ramszesz temploma Abu Szimbel városából /Mihály Gábor/

Asszuánt elhagyva Abu Szimbel-be utaztunk tovább, amely 280 kilométer távolságra található. A városból kihajtva először egy siralmasan kinéző lakótelepen hajtottunk keresztül, majd elérkeztünk magához az Asszuáni-gáthoz.

Fotó: Asszuáni lakótelep /Mihály Gábor/

Ez most az előző nappal ellentétben a déli főgát volt, amelyet úgyszintén nagyon őriztek a katonák. Tegnap viszont a britek által épített kisebbik gáton haladtunk át. A mai főgát mindkét végén ellenőrzőpont található, illetve kamerák tucatjai, minden száz méterenként. A gáton egy pont kivételével sehol sem lehetett megállni, de körülbelül a közepén igen, ahol mi is megálltunk. Itt elnéztünk egész távolba a Nasszer-tavon, amely tetszetős volt, de maga a gát különösebben nem volt érdekes.

Fotó: katonai ellenőrzőpont /Mihály Gábor/
Fotó: Nasszer-tó a gátról nézve /Mihály Gábor/

A végéhez érve egy magas, monumentális építményt figyeltünk meg, amely a Szovjet-Egyiptom Barátság Emlékmű-ve. A szovjetek ugyanis nagyrészt vállaltak a főgát megtervezésében és megépítésében is, amely végül 1970-ben készült el. Ahogy az előző részben már kitértem rá, számos előnyös dologgal járt a megléte, azonban sok negatív következménye is volt. Elsősorban az energiatermelés a legfőbb előnye, valamint az áradások megszűnése. Hátrányaként mindenképpen meg kell említeni a Nílus élővilágát, amely sok rosszat kapott a gát miatt, valamint a tó létrejöttével rengeteg embert kellett átköltöztetni és akkor az ókori emlékekről még nem is beszéltem. Az utunk utolsó állomásaként beharangozott Abu Szimbeli templomok is ezt élték át, de erről majd lejjebb olvashattok bővebben.

Fotó: Szovjet-Egyiptom Barátság Emlékmű /Mihály Gábor/

A gátat elhagyva, a sivatagba menet még egy rendőrségi ellenőrző pont is következett, ahol meglehetősen furcsán viselkedtek a rendőrök. Általában csak lassítani kellett az ilyen helyeken, köszöntek és megkérdezték, hogy honnan jöttünk. Eleinte Hungary-t mondtunk, de érdekes módon a Magyar-t vagy Magyari-t jobban megértették. Vicces volt, de itt most ez a helyzet nem annyira tűnt annak!

Félreállítottak minket és közben éreztem a lehúzás szagát. Két fickó nagy bájvigyorral odalépett, majd az útleveleket akarta. Én csak kézből mutattam meg nekik és felvoltam készülve, hogy pénzt akarnak, amire én biztosan nem adtam volna nekik egy fabatkát sem. Ők tovább vigyorogva végül csak azt kérdezték, hogy ma még visszajövünk-e. Ezzel megúsztuk!

Fotó: sivatag Egyiptomban /Mihály Gábor/

A sivatagon haladva hatalmas elektromos vezetékek mellett vitt az utunk Núbiába, ahol magas fallal lezárt területeket vettünk észre. A sivatagban ugyanis zöld, művelt övezetek voltak, amelyeket öntözve, virágzott a mezőgazdaság. Jó volt látni ezeket a részeket, hogy mire képes az ember.

Fotó: bevetett területek a sivatagban /Mihály Gábor/

Megérkezve Abu Szimbelbe látszott, hogy nem nagy település és másabbak, mint a korábbi egyiptomi városok. A házak más stílusban épültek, mivel ez már Núbia területén volt, ami persze közigazgatásilag Egyiptomhoz tartozik.

A látványosság, ami miatt ennyit utaztunk II. Ramszesz által építetett két templom volt, amire én személy szerint már nagyon kiváncsi voltam. Utunk alatt a piramisok után és a Királyok völgye mellett, a mai helyszínt vártam a legjobban.

Fotó: II. Ramszesz temploma /Mihály Gábor/
Fotó: A templom belseje /Mihály Gábor/
Fotó: A templom belseje /Mihály Gábor/
Fotó: Nofertari temploma /Mihály Gábor

🔺Abu Szimbel látnivalói

Az Abu Szimbel-i templomok a Nasszer-tó nyugati partján találhatóak, Abu Szimbel helység délkeleti részén. A két templom az i. e. 13. században épült II. Ramszesz fáraó parancsára.

A nagy templomot Ré-Harahtinak, Ptahnak és Ámonnak szentelték – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak, de valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni.

A mellette lévő kis templomot pedig Hathor istennőnek szentelték, amely Ramszesz imádott felesége, Nofertari alakjában jelenik meg.

Fontos tudni róluk, hogy a templomok eredeti helye körülbelül 64 méterrel alacsonyabban, a mai Nasszer-tó vízszintje alatt volt. Az asszuáni-gát építése során ugyanis a vízszint jóval megemelkedett, így rengeteg darabban szétvágták, a sziklában épült templomot és feljebb hozták a fennsíkra, hogy megmentsék az utókornak.

Belépő: felnőtt 275 font, diák 143,50 font

Fotó: Nasszer-tó /Mihály Gábor/

Abu Szimbel-ben viszont sajnos véget ért valami, és ez nem más volt, mint a kalandunk Egyiptomban. Kicsit rossz érzés volt, mert szívesen mentem volna még tovább dél felé, Szudánba és Etiópiába is. Felfedezni megannyi érdekes helyet és látnivalót. Innen viszont már csak északnak haladtunk tovább, vissza Kairóba. Persze még volt két napunk visszaérni és levezetni a fennmaradó 1.200 kilométert. Itt azonban már éreztük, hogy hamarosan indulunk haza.

Fotó: itt vagyunk jelenleg (Abu Szimbel – közel a szudáni határhoz) /Mihály Gábor/

Az Asszuánba tartó visszaúton megint majdnem bekövetkezett a sokszor gondolt félelmünk… az fránya üzemanyag! A két város közt van egy hosszabb benzinkút nélküli rész, ahol nem lehet tankolni. Nekünk kb. 30 kilométerre elegendő benzinünk volt, mikor megálltunk egy kúton. A 92-es elfogyott… de jó! Mondta a kutas, hogy 30-40 kilométer a következő benzinkút. Nekünk sajnos az már messze volt, így 5-10 liter 80-as oktánszámút nyomattunk bele, amit a következő tankolási lehetőségnél feltöltöttünk 92-essel. Végül visszaértünk Asszuánba és a Níluson lévő sziget hotelünkbe!

Fotó: viszlát Abu Szimbel /Mihály Gábor/

Videók:

1. rész

2. rész

3. rész


• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük