Olaszország
Cinque Terre utazás, látnivalók és érdekességek / Olaszország

Cinque Terre utazás, látnivalók és érdekességek / Olaszország

Cinque Terre a világ egyik legszebb partszakasza, ahol a meredek sziklafalakra épült öt festői település, minden ide érkező turistát rabul ejt. A színes házakkal tarkított városkák egyszerre varázslatosak, valamint szemet gyönyörködtetőek is. Egy abszolút bakancslistás helyszínnek számít, amit legalább egyszer, a saját szemeddel is látnod kell!

Fotó: Riomaggiore /Mihály Gábor/

Cinque Terre ,, öt föld “

Cinque Terre az olasz Ligur-tenger meredek és sziklás partján, Levanto és La Spezia között fedezhető fel. Magyar fordításban egyszerűen annyit jelent, hogy Öt föld, amely az öt bájos település után kapta a nevét: Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola és végül Riomaggiore. Színes házaival és hangulatos utcácskáival turisták százezreit vonzza minden évben, ami 1997-óta az UNESCO világörökség része. A legjobb időszak a meglátogatásához a május-június, illetve szeptember-október közti időszak, ilyenkor ugyanis jóval kevesebben vannak, mint a nyári főszezonban. Ellenben, amennyiben fürdőzni is szeretnénk és nem zavar a tömérdek turista, a július és augusztus a legjobb választás számodra! 

Fotó: Vernazza /Mihály Gábor/

Utazás a falvak között 

Cinque Terre falvait, akár több féle módon is bejárhatjuk, így nem könnyű kitalálni melyik a legkedvezőbb, legjobb, esetleg leggyorsabb módja az öt település megtekintésére. Utazhatunk autóval, vasúttal, de még hajóval is, vagy akár kiépített gyalogösvényeken is bejárhatjuk az ,,Öt földet”. Természetesen kipróbálhatjuk valamennyi módját az utazásnak és akár váltakozva is mehetünk a falvak közt, egy biztos, csalódni nem fogunk Cinque Terre gyönyörű vidékében!

Tipp: Érdemes autónkat Levanto városában, a vasútállomás mellett leparkolni (az egyik legolcsóbb parkolási lehetőség), majd egy napra szóló vonatos kártyával könnyedén bejárhatjuk a településeket. A kártya lehetővé teszi a gyalogosösvények használatát is, így ez sem fog kimaradni! Erre a Manarola-Riomaggiore közti szerelmesek útja a legjobb választás! Hajózásra pedig vegyünk egy egyszeri utazásra szóló jegyet, így mindenféle utazási formát kipróbálva láthattuk Cinque Terre-t!

Fotó: Corniglia szűk utcácskái /Mihály Gábor/

Cinque Terre vonattal 

A települések bejárásához a legkönnyebb, a leggyorsabb és egyben a legolcsóbb is a vasúti közlekedés. Cinque Terre partszakaszán keresztül haladó vasútvonal minden órában, akár többször is érinti a falvakat. A menetidő pedig mindössze néhány perc a települések között, így könnyedén utazhatunk az egyikből a másikba. Ehhez érdemes Cinque Terre vonatos kártyát(Cinque Terre Treno MS Card) vásárolni, amivel korlátlanul használhatjuk a vasúti közlekedést.

Fotó: Cinque Terre vasúti közlekedése /Mihály Gábor/

Cinque Terre Treno MS (Train) Card 

Jegyek tartalmazzák:

  • a korlátlan vonat használatot Levanto és La Spezia között másodosztályon
  • belépést a települések közti gyalogösvényekre
  • helyi járatos buszok használatát 
  • wifi elérhetőséget a vasútállomásokon és a nemzeti park irodáiban 
  • ingyenes WC használatot az állomásokon
  • nemzeti park által szervezett túrákat
  • kedvezményes belépést La Spezia egyes múzeumaiba

Árak (2022):

  • 1 napos felnőtt jegy – 18,20€
  • 2 napos felnőtt jegy – 33,00€ 
  • 3 napos felnőtt jegy – 47,00€
  • 1 napos gyerek jegy(4-12 év között) – 11,40€
  • 1 napos nyugdíjas jegy(70 év felett) – 14,80€
  • 1 napos családi jegy(2 felnőtt + 2 gyerek) – 48,00€

Figyelem! A kártya névre szóló, így kizárólag csak kártyán szereplő személy használhatja! Fontos! A kártya a vásárlási naptól számítva éjfélig érvényes!

Fotó: vasútmegálló Levanto-ban /Mihály Gábor/

Cinque Terre autóval 

Cinque Terre falvait természetesen autóval is bejárhatjuk, bár én ezt senkinek sem ajánlom. A falvak közt ugyan gyönyörű kacskaringós utakon, páratlan panoráma mellett utazhatunk, de a parkolók a legtöbb esetben a falvak szélein találhatóak, ahonnan sokkal többet kell gyalogolni, mint a vasútállomásokról. A parkolóhelyek is korlátozott mennyiségben érhetők el és ami lényeges, egyáltalán nem olcsók: 20-30 euró/nap.

Figyelem! A sárga csíkkal felfestett parkolóhelyek kizárólag a helyieknek vannak fenntartva! A turistáknak a fizetős, kék színnel jelölt parkolóhelyet kell választani!
Fontos! Apró legyen nálunk a parkolóautamatába!  

Cinque Terre hajóval

Hajóval bejárni Cinque Terre falvait, szerintem a legélvezetesebb módja az utazásnak. Sokkal különlegesebb, kalandosabb és egyáltalán nem hétköznapi látványt nyújtanak, a sziklafalakra felépült falvak, a tengerről nézve. A vasúti közlekedéshez hasonlóan, itt is menetrend szerint közlekedhetünk, bár ez esetben hajókkal. Egyetlen változás van a vonatos utazással ellentétben, hogy Cornigliában nincs kikötő, így ez az egyetlen falu, ahova sajnos a tengerről nem juthatunk el! A hajók rendszerint Levanto és La Spezia között járnak nagyjából óránként. Erős vihar és hullámzás esetén, viszont szüneteltetik a járatokat!

Fotó: hajóra várakozva Vernazza-ban /Mihály Gábor/

Jegyek és árak (2022):

  • Felnőtt napijegy (Levanto-Cinque Terre-La Spezia) 37,00€
  • Délutáni jegy 12:00-tól (Levanto-Cinque Terre-La Spezia) 28,00€
  • Felnőtt napijegy (Levanto-Cinque Terre) 32,00€
  • Délutáni jegy 12:00-tól (Levanto-Cinque Terre) 26,00€
  • Felnőtt napijegy (Cinque Terre négy települése között) 30,00€
  • Délutáni jegy 12:00-tól (Cinque Terre négy települése között) 23,00€
  • Gyerek jegy (6-11 éves) 15,00€ mindenesetben
  • 6 év alatt ingyenes!
  • Egyszeri utazásra szóló felnőtt jegyek 7,00€ – 25.00€ között váltakoznak 
  • Egyszeri utazásra szóló gyerek jegyek 5,00€ – 10,00€ között váltakoznak 

Tipp! Napijeggyel korlátlanul utazhatunk a városok között, így érdemesebb ezt választani, ha két vagy esetleg több hajó utat terveztünk Cinque Terre-n!

Fotó: csónakok Riomaggiore-ban /Mihály Gábor/

Cinque Terre gyalog 

A falvak közt lehetőség van gyalogosan is közlekedni, különböző kiépített ösvényeken! Ez azonban a leglassúbb módja és egyben a legfárasztóbb is hogy bejárjuk Cinque Terre-t. Ellenben előnyei is vannak a túrázásnak, méghozzá az, hogy nem minden napi látványban lesz részünk az út során. A túraútvonalakról mesébe illő kilátás nyílik nem csak a falvakra, de a Ligur-tengerre is egyaránt. Ehhez úgyszintén szükség van egy kartyára, amely a következő:

Fotó: Túraútvonalak /Mihály Gábor/

Cinque Terre Trekking Card

Jegyek tartalmazzák:

  • belépést a települések közti gyalogösvényekre
  • helyi járatos buszok használatát 
  • wifi elérhetőséget a vasútállomásokon és a nemzeti park irodáiban 
  • ingyenes WC használatot az állomásokon
  • nemzeti park által szervezett túrákat
  • kedvezményes belépést La Spezia egyes múzeumaiba

Árak (2022):

  • 1 napos felnőtt jegy – 7,50€
  • 2 napos felnőtt jegy – 14,50€
  • 1 napos gyerek jegy(4-12 év között) – 4,50€
  • 1 napos nyugdíjas jegy(70 év felett) – 6,00€
  • 1 napos családi jegy(2 felnőtt + 2 gyerek) – 19,60€

Fotó: kilátás a túraútvonalról /Mihály Gábor/

Monterosso al Mare

Levanto településből indulva az első város Monterosso al Mare, ami leginkább a hosszú strandjáról híres. Nem számít tipikus Cinque Terre településnek, mivel nincsenek hegyoldalban épült színes házak, viszont van egy hosszú tengerparti rész, ahol kiváló a kristálytiszta vízben fürdőzni. Strandjai nagyrészt fizetősek, bár a vasútállomás előtt van egy kisebb ingyenes rész is. Az állomásról kilépve a város sétánya nagyon hangulatos a pálmafákkal és leanderekkel, valamint a kilátás, mind a strandra és a tengerre is egyaránt káprázatos.

Fotó: Monterosso /Mihály Gábor/

Vernazza

A soron következő, második település Vernazza, ahol a hegyek közt megbújó színes házak már teljesen elvarázsolják az ide érkező turistát. A vasútállomásról a főutcán lesétálva jutottunk el a pici homokos tengerpartjára, illetve a település főterére, ahol általában zsúfoltan, de minden tele van turistákkal. A vízben a csónakok közt akár még úszkálhatunk is egyet vagy megtekinthetjük az Antióchiai Szent Margit templomot és a másik oldalt lévő Belforte toronyot.

Fotó: Vernazza /Mihály Gábor/

Corniglia

A harmadik és egyben középső Corniglia egy különc településnek számít, mivel a többi faluval ellentétben, nem a vízparton, hanem egy közel 100 méter magas félszigeten helyezkedik el. Továbbá sokkal csendesebb település, mint a többi négy, mivel kevesebben is látogatják meg, ami egy hatalmas hiba! Vonattal érkezve egy komolyabb emelkedőre számíthatunk, de a lustábbaknak a kártyával lehetőség van busszal is feljutni a központba.

Tipp: Lehetőség van kisbusszal, illetve az oda-vissza kanyargó lépcsős úton is felmenni Corniglia központjába. Ezenkívül létezik egy harmadik opció is, ha gyalog megyünk a főúton. Itt garantáltan nem fog minket senki sem zavarni és ráadásul kaktuszok, citromfák, valamint gyönyörű kilátás fogad, illetve kísér majd utunkon!

Fotó: Corniglia /Mihály Gábor/

Manarola

Manarola az egyik legszebb Cinque Terre település, amire hamar rá fogunk jönni. Elképesztő a látvány, a sziklákon egymás mögött magasodó színes házakkal és a türkizkék, illetve smaragdzöld színben pompázó kristálytiszta tengerrel. Találunk itt kiváló fürdőzőhelyeket a sziklák között, így ha már nem bírnánk a meleget mindenképp mártózzunk egyet a frissítő Ligur-tengerben.

Tipp: Amennyiben vonattal érkezünk Manarolába érdemes felmászni egy kicsit a várossal szemközti, szőlőültetvénnyel teli domboldalra, mivel innen igazán bájos a városka. Ezenkívül a tengerről csónakkal érkezve is varázslatos Manarola.

Fotó: Manarola /Sajtos Anita/

Riomaggiore

Riomaggiore a legdélebbi és egyben a leghíresebb Cinque Terre település is. Mindig rengeteg ember található itt, ezért magányos bolyongásokra itt senki se számítson. Ami azonban biztos, hogy gyönyörű a látvány, így örökké emlékezetes marad, minden ide látogatónak.

A vasútállomás felől egy alagúton érkezünk Riomaggiore-ba, viszont ha Manarola felől gyalogszerrel jövünk, akkor a ,,Szerelem ösvénye”, azaz a ,,Szerelmesek útján” fogunk megérkezni a bájos településre.

Színes házai és sziklás strandja varázslatos, valamint utóbbiban rendszerint láthatunk több méter magasról, akár még 10 méter magasságot is meghaladó, sziklákról leugró fiatalokat.

Fotó: Riomaggiore /Sajtos Anita/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.