Lengyelország
Krakkó utazás, látnivalók, érdekességek / Lengyelország

Krakkó utazás, látnivalók, érdekességek / Lengyelország

Krakkó egy hangulatos középkori város, ami nem mellesleg Lengyelország egyik legkedveltebb úticélja is. Ezt elsősorban tucatnyi történelmi emlékének köszönheti, ami nem is csoda, mivel több mint 500 éven át volt királyok és kiralynők lakhelye. A Visztula partján fekvő település az ország második legnépesebb városa és nem csak a középkor, de a II. világháború is számos nyomot hagyott benne.

Fotó: Királyi palota a Visztula partján /Mihály Gábor/

Krakkóról utazásunk előtt nem sok mindent tudtam, de ahogy utána olvastam, egyből egy hangulatos történelmi városra gondoltam. Végül is ez teljesen így is volt, de amire csak itt jöttem rá, hogy a sok történelmi épület mellett egy fiatalos, lendületes város, rengeteg emberrel és romantikával. Egyáltalán nem csalódtam benne, sőt, igazából sokkal többet is kaptam, mint vártam tőle!

Fotó: Ha ez a ház mesélni tudna… /Mihály Gábor/

Krakkóról pár mondatban 

A 800 ezer lakosú Krakkó Lengyelország második legnépesebb városa Varsó után. A települést a Visztula folyó szeli ketté, mint ahogy a lengyel fővárost is. Bár jelenleg Varsó tölti be a főváros szerepét az országban, a XVI. század végéig, mégis több mint 500 éven át Krakkó volt az ország első számú települése. A történelmi óvárosa 1978-óta az UNESCO világörökség része, valamint 2000-ben az Európa kulturális fővárosa címet is magáénak tudhatta.

Fotó: Krakkó belvárosa este /Mihály Gábor/

Hangulata és kellemes fekvése mellett, történelmi emlékei és romantikus utcácskái teljesen elvarázsolják az ide érkező turistát. A nap bármely szakában nyüzsgő Krakkó igazán az esti órákban mutatja meg magát, amikor az utcák és az éttermek egytől egyig mind-mind megtelnek emberrel. Érdemes rá szánni egy-két napot és alaposabban is megismerni, nem csak az óvárosát, hanem a külső részeit is, ahol érdekes történelmi helyekbe botolhatunk.

Fotó: lengyel zászlók és háttérben a Posztócsarnok /Mihály Gábor/

Krakkó közlekedése 

Krakkó könnyedén bejárható gyalogosan is, mivel a látnivalók közel fekszenek egymáshoz. Ezenkívül lehetőség van busszal vagy villamossal is elérni egy-egy látnivalót, ha elfáradtunk a séta közben. A vonaljegyeket villamos megállóknál lévő automatákból vásárolhatjuk meg. A 20 perces jegy 4 zloty(320 forint), míg a 60 perces jegy 6 zloty(480 forint).

Fotó: Krakkó jellegzetes kék villamosa /Mihály Gábor/
Fotó: jegyautomata a villamos megállóban /Mihály Gábor/

Tipp: A taxival való utazásnál figyeljünk az árakra, mivel könnyen átverhetnek!
Két-három kilométeres távra 15 zloty-t (1200 forint) fizetünk, míg visszafele ugyanarra a távra már 55 zloty-t (4500 forint) akart kérni egy másik taxis.

Krakkó látnivalói 

Krakkó látnivalói szinte mind az óvárosban fedezhetők fel, így nem lesz nehéz dolgunk közelebbről is megismerkedni a településsel. A város szimbóluma és legfőbb látványossága maga Krakkó főtere, a Rynek Główny. A városnézést akár kezdhetjük egyből itt is, a XIII. századból származó hatalmas téren, ahol számos történelmi épületet nézhetünk meg, mint például a reneszánszkori  Posztócsarnok-ot, vagy Lengyelország leghíresebb templomát, a Mária templom-ot. A gótikus templom két tornya teljesen különböző, amit az utazó egyből észre fog venni, ahogy az égre szemezi a szemét.

Fotó: Posztócsarnok /Mihály Gábor/
Fotó: Mária-templom /Mihály Gábor/

Tovább sétálva a tér túlsó oldalán találjuk meg a főtér fölé magasodó Városháza tornyot és a román stílusban épült XI. századi Szent Adalbert-templom-t. Ez Lengyelország egyik legöregebb kőtemploma, így mindenképp vessünk rá néhány pillantást.

Fotó: Városháza torony /Mihály Gábor/

A főtér után érdemes a Wawel-domb felé venni az irányt, amit Krakkó sétálóutcáján a Grodzka-n tehetünk meg. Útközben éttermek és üzletek mellett haladunk el, de bal oldalt a díszes barokk templomot (Szent Péter és Pál templom) találjuk.

Fotó: Szent Péter és Pál templom /Mihály Gábor/
Fotó: Wawel vára /Mihály Gábor/

A Wawel-domb látnivalói a Királyi palota és Waweli székesegyház, de számos további múzeumot is megtekinthetünk itt. A legenda szerint valamikor egy sárkány élt a falakon belül, így egyáltalán ne csodálkozunk, ha minden árusnál találunk pár tucat plüss sárkányt. A magas várfalakról gyönyörű a kilátás a Visztula-ra, ami ketté szeli a várost és hajókázhatunk is akár, ha a kedvünk tartja. A partja mentén a falak alatt találjuk a Sárkánybarlang-ot és Wawel sárkány-át is, amely időközönként még tüzet is okád.

Fotó: Waweli székesegyház /Mihály Gábor/
Fotó: virágos kert a vár falain belül /Mihály Gábor/
Fotó: Wawel sárkánya /Mihály Gábor/

A város ezeken kívül még számos érdekes dolgot rejt, amiket nem árt bejárni itt tartózkodásunk alatt. Ilyen például Planty, ami az óvárost körbevevő városi park. Továbbá az óváros északi részén lévő XIV. századi gótikus kapu (Flórián kapu) mellett még a városi erődöt, a Barbakán-t is keressük fel.

Végül, ha Krakkóban járunk egy nagyon fontos helyszín semmiképpen sem maradhat ki. Ez nem más, mint a II. világháború alatt zsidókat megmentő német üzletember, Oskar Schindler gyára. Ma múzeumként működő épület betekintést nyújt a történelembe és abba a szörnyűségbe, amin ezek az emberek átmentek a náci megszállás alatt. Ha láttad a Schindler listája című filmet, akkor kötelező látnivaló, ha nem… akkor is, és a filmet se hagyd ki!

Fotó: Schindler irodája /Mihály Gábor/

Tipp: Az Auschwitzi koncentrációs tábor előtt, mindenképp látogassatok el Schindler múzeumába is!

Belépő 28 zloty/fő (2200 forint)

Fotó: Schindler múzeuma /Mihály Gábor/

Krakkó környéki látnivalók 

  • Auschwitzi koncentrációs tábor
  • Kosciuszko-halom
  • Wieliczkai sóbányák
Fotó: Auschwitzi koncentrációs tábor bejárata /Mihály Gábor/
Fotó: Halom Krakkó mellett /Mihály Gábor/

Gasztronómia

A lengyel konyha nagyon ízletes és az ételeiben keveredik a környező országok ízvilága is, mint az orosz, az ukrán és a német. Szeretik a fűszeres és kiadós ételeket, használnak húsokat, káposztát és krumplit. Levesek közül kedvelt a Zurek, amit legtöbbször cipóban tálalnak, de a savanyú káposztaleves (kapusniak), a céklaleves (borscs és a chlodnik), az uborkaleves (ogórkowa), és a húslevesek is mind-mind kiválóak és nagyon finomak.
Főételként szívesen fogyasztanak húsokat (csirke, sertés, marha), amihez általában valamilyen szósz, mártás vagy saláta biztos hogy jár, de a káposztás ételeket is imádják, mivel a nemzeti ételük is ebből a zöldségből készül. Ez nem más, mint a bigos, ami a mi székelykáposztánkra hasonlít nagyon.

Fotó: Vaddisznó burgonyával és répa salátával /Mihály Gábor/
Fotó: Csirkés hajdina káposztasalátával és fokhagyma szósszal /Mihály Gábor/

Köretként a burgonyából készülteket preferálják elsősorban. A töltött tésztát, az úgynevezett pirog-ot pedig úgyszintén ne hagyjuk ki a sorból. Ezenkívül a gabonafélékből készült kását és például a hajdinát is rengetegszer szívesen használják. Egy jó vacsora mellé végül pedig egy finom lengyel bor vagy sör dukál, és a vodkát pedig semmi esetre sem felejtsük el!

Tipp: Krakkóban mindenképp kóstoljátok meg a friss pereceket is, amit az útszélen árulnak 2,50 zloty-ért cserébe.

Fotó: Útszéli perecárus /Mihály Gábor/

Az éttermi árak a magyar árakhoz hasonlóak, de előfordulnak olcsóbb helyek is. A Grodzka sétálóutcáján pedig még egy magyar éttermet is találunk (Balaton Restauracija), amit egy kedves olvasom ajánlott nekünk. Végül pedig egy mondatban összefoglalva, Krakkóban nagyon jókat ehetünk, pénztárcabarát árakkal!

Fotó: Zubrówka vodka és a lengyel sörök/Mihály Gábor/

Szállás

Krakkó szívétől mindössze öt perc sétára volt a szállásunk, ezért gyalog innen az összes látnivaló könnyedén elérhető volt. A Way2Stay Old Town apartman negyedik emeleti, galériás, 2 szobás apartmanháza egyszerűen tökéletes választás a városnézés utáni pihenésre. A lakás nem csak hogy minden fontos dologgal és tárggyal fel volt szerelve, de makulátlanul tiszta is volt. Szuper, felszerelt konyha, nappalival, tévével, wifivel és természetesen lifttel, így gyalogolni sem kell a legfelsőbb szintre.

Fotó: Way2Stay Old Town apartman /Mihály Gábor/
Fotó: Fürdőszoba /Mihály Gábor/

A parkolás a ház előtt lehetséges, de sajnos fizetni kell érte és a hely sem száz százalékosan garantált. Azonban, ha biztosra szeretnénk menni, a tulajdonossal előre leegyeztetve tudunk parkolót foglalni. Az ára 60 zloty (4800 forint) naponta és ezért egy őrzött parkolóban, két saroknyira innen hagyhatjuk hátra az autónkat.

Fotó: Konyha /Mihály Gábor/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük