Ausztria
Steineck hegyi túra 1.418m, Ausztria(Salzkammergut)

Steineck hegyi túra 1.418m, Ausztria(Salzkammergut)

A Steineck egy népszerű hegycsúcs a felső-ausztriai Alpokban, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Traunsteinre és az Almtalra. Innen akár még a Dachstein hegység közel háromezres csúcsai is szemügyrevehetőek, így a két órás hegymenetbe fektetett energia hamar megtérül. A gyönyörű kilátást pedig, akár a kezdő túrázók is könnyedén elérhetik, mivel mindössze 670 méteres szintkülönbséggel kell számolni.

Fotó: irány a csúcs /Mihály Gábor/

A Steineck csúcsához vezető út a felső-ausztriai Scharnstein és Sankt Konrad közti kis reptér mellől kezdődik. Pontosabban az autónkkal egészen az erdő széléig mehetünk fel, ahol a Hochbuchegg parkolójából indul a kilenc kilométeres gyalogtúra.

Fotó: az út kezdete, parkoló Hochbuchegg-nél /Mihály Gábor/

A sorompót elhagyva az erdőben kezdjük meg az utunkat a csúcsra. A 413-as túraútvonal-on a Laudachsee felé haladva, két kilométer után érjük el az első állomásunkat, a Jagdhaus Schrattenau (981m) faházat. Itt ketté válik az út, melyből az egyik jobbra a tó felé megy, míg a másik balra a Steineck csúcsa felé emelkedik tovább.

Fotó: Jagdhaus Schrattenau (918m) /Mihály Gábor/

A táv felénél azonban ismét ketté ágazik az út, így választhatunk melyik irányba indulunk tovább. Mindkettő a hegyre vezet fel, viszont teljesen más körülmények között. A jobboldali egy fokozatosan emelkedő, erdőben haladó útvonal. A baloldali viszont a hegygerinc oldalában halad végig, gyönyörű kilátással a völgybe és a szomszédos hegycsúcsokra. A végén azonban egy erősebb emelkedő következik, amelynek tetején a Steineck keresztje magasodik a csúcson.
Én mondani se kell, az utóbbit választottam felfele és lefele pedig a másik útvonalon jöttem le a hegyről.

Fotó: út a hegygerincen /Mihály Gábor/

Természetesen csinálhatjuk fordítva is, illetve egyfajta útvonalon is mehetünk fel- és le, de miért ne választanánk két különbözött. Mivel ha van rá lehetőség két teljesen más környezetben lévő úton haladni a túránk során, próbáljuk ki mindkettőt!

A csúcsra vezető úton, szokás szerint az utolsó kilométeren jött a neheze. Itt már látható volt a cél, azonban az erős emelkedő miatt már jóval lassabban lehetett haladni, mint korábban. A hegyoldalban itt már csak egy-két fa és bokor volt látható, így folyamatosan gyönyörű kilátásban lehet részünk minden irányban.
Végül két óra menetelés és 670 méteres szintemelkedés után elérjük az 1.418 méter magas Steineck csúcsát.

Fotó: az utolsó kilométer hóban, fagyban… /Mihály Gábor/

Fentről festői panoráma tárul elénk, ahol a környező hegycsúcsok tökéletesen láthatóak. A szomszédos Traunstein, de a Dachstein is szemügyre vehető a kereszt mellől. Egy pár fotó és frissítő után pedig következett a lejtmenet, de már egy másik útvonalon!

Fotó: kilátás a hegycsúcsról /Mihály Gábor/

Túra adatai:
Kiindulásipont: Hochbuchegg (742m)
⛰Steineck (1.418m)
Érkezési pont: Hochbuchegg (742m)                  Szintemelkedés: 670m 
Táv (fel és le): 9 km
Idő: 3 – 3,5 óra (télen) 

Fotó: A túra útvonala… /Bergfex Touren/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük