Csehország
Plöckenstein(Plechý) hegyi túra 1.379m / Ausztria és Csehország

Plöckenstein(Plechý) hegyi túra 1.379m / Ausztria és Csehország

Egy érdekes hegyitúra, ami több okból is  különleges. Mindjárt itt van az első, hogy három ország találkozásánál találjuk meg! Ausztria, Németország és Csehország határai, ugyanis itt érnek össze, amit egy emlékmű is jelez. Ezenkívül még maga a táj is érdekessé teszi ezt a túrát, az elpusztult fákkal és hatalmas sziklákkal amiket lépten nyomon megtalálunk. Végül pedig az utunk során nem csak egy látnivalóra kell számítani, így az egész kirándulás egy nagy kaland!

Fotó: sziklák Csehországban /Mihály Gábor/

Prága, Karlovy Vary és Cesky Krumlov… a sok városnézés után már itt volt az ideje, hogy valami természeti látnivalót is megnézzünk a cseheknél. A kirándulás célpontja elsősorban így Csehország lett volna, viszont végül egy olyan helyet választottunk, ahol három ország határa találkozik össze. A túránk során először Ausztriában, majd Németországban, végül pedig Csehországban barangoltunk egy jót.
Az út során megnéztük a Hármashatár pontot, ahol egy emlékmű van, a Šumava Nemzeti Parkot, az elpusztult és egyben érdekes Cseh-erdőt és végül pedig az 1.379 méteres Plöckenstein szikláiról néztünk körbe a gyönyörű vidéken!

Fotó: Plöckenstein térképen /Mihály Gábor/

Ausztriában a Mühlviertel, Németországban Kelet-Bajorország, míg a Cseh Köztársaságban Dél-Csehország régió találkozásánál találjuk meg ezt az érdekes helyet. Mind a három országból fellehet jutni a hegy tetejére, mi azonban egy osztrák kis falut, Oberschwarzenberg-et választottuk kiindulópontnak.

Fotó: parkoló (kiindulópont)/Mihály Gábor/

A falut elhagyva egy tábla jelzi az utolsó parkolóhelyet, ahonnan megkezdhetjük a kirándulást. A parkoló teljesen ingyenes és közel ezer méteres magasságban az erdőben található. Innen először egy széles kavicsos úton kezdtük meg a túrát. Pár száz méter után azonban a német határ mentén haladtunk felfelé a hegyre.

Fotó: osztrák-német határ az erdőben /Mihály Gábor/

Szinte egyik lábunk Ausztriában, másik Németországban rótta a métereket. Itt az elején erdőben haladt az út és mindenhol sziklás terep kísért minket.

Fotó: az út elején /Mihály Gábor/

Egyik kőről a másikra, így haladtunk folyamatosan felfelé. A túra mindössze 487 méteres szintemelkedésű, aminek 90 százalékát első kilométerek alatt teszük meg. Egy óra menetelés és kicsivel több, mint két kilométer után végre elérjük a Hármashatár pontot.

Fotó: Hármashatár /Mihály Gábor/
Fotó: cseh határ és mögöttem a Šumava Nemzeti Parkkal /Sajtos Anita/

Ezen a helyen találkozik a három nemzet határa. Itt találunk egy-két padot és asztalt, valamint egy emlékművet, ami jelzi az országok találkozását. Továbbá minden irányba jelzések, hogy országhatár.

Fotó: határt jelző emlékmű /Mihály Gábor/

Azonban mégsem ez a leglényegesebb dolog amit elsőre megpillantunk és nem is maga a kilátás, bár az is nagyon gyönyörű. A cseh részen egy tábla is jelzi, hogy nemzeti park területére értünk, méghozzá a Šumava Nemzeti Park területére. Ez magában még nem lenne annyira érdekes, viszont valamikor itt egy erdő állt, ami mára csak egy elpusztult, hátborzongató látványt nyújtó erdő maradvány.

Fotó: Šumava Nemzeti Park /Mihály Gábor/
Fotó: Šumava Nemzeti Park /Mihály Gábor/

A Cseh-erdő még 2007-ben egy hurrikán áldozata lett, amit később egy kártevő, az úgynevezett kéregbogár pusztította el teljesen. Nem mondanám, hogy szép látvány, viszont mindenképpen érdekes. Az ember csak nézi, nézi és nézi. Feljebb az utunk során ez a látvány még durvább lesz, ahogy a cseh és osztrák határ mentén elkezdünk tovább gyalogolni.

Fotó: Šumava Nemzeti Park /Mihály Gábor/

A Hármashatár ponttól azonban haladhatunk tovább a másik irányba is, ahol a német és cseh határ mentén egészen a Bayern Plöckenstein csúcsáig és a Dreisessel sziklákig is elgyalogolhatunk. Mi viszont a másik oldalt és a magasabbik csúcsot, a Plöckenstein 1.379 méteres csúcsát választottuk.

Fotó: út a Plöckenstein felé /Sajtos Anita/

Az emlékmű után újból elkezd emelkedni az út, viszont ez már nem jelent különösebb erőfeszítést. Először az úgynevezett Adalbert-Stifter-Dach szikláit nézhetjük meg jobboldalt.

Tipp: Érdemes felmászni a sziklára is, mert az egész környék szuperül belátható.

Fotó: Anita a sziklán /Mihály Gábor/

Ezután egy kisebb lejtő és emelkedés után elérjük a vidék legmagasabb pontját a Plöckenstein, vagy csehül Plechý csúcsát. A sziklákon egy igényes díszített keresztet is találunk, ami jelzi az 1.379 méteres magasságot is.

Fotó: Plöckenstein 1.379m /Mihály Gábor/

Itt elértünk a túránk közepéhez, mivel innen már lefele Oberschwarzenberg felé vettük az irányt. Az út azonban folytatható a határ mentén tovább is, vagy egy meredek úton egészen a Plešné jezero-ig, vagy németül Plöckensteinsee-ig.

A vissza út során mi teljes más útvonalon haladtunk, így még a parkoló előtt a Teufelsschüssel (1.108m) szikláit is megtekintettük.

Fotó: Teufelsschüssel 1.108m /Mihály Gábor/

Túra adatai:

Kiindulópont: Oberschwarzenberg parkoló (928m)
?Dreieckmarck/Hármashatár (1.325m) ⛰Plöckenstein/Plechý (1.379m)
⛰Teufelsschüssel (1.108m)
Érkezési pont: Oberschwarzenberg parkoló (928m) 

Szintemelkedés: 487 m
Táv: 8,6km
Idő: 2,5 – 3 óra

Fotó: A túra útvonala… /Bergfex Touren/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük