Magyarország
Keszthely utazás, látnivalók, érdekességek / Magyarország

Keszthely utazás, látnivalók, érdekességek / Magyarország

‏A Balaton nyugati végében fekvő Keszthely egy kiváló úticél, főleg nyáron. A tóparti városban több strand közül is választhatunk, valamint itt találjuk hazánk egyik legszebb kastélyát is, a Festetics-kastélyt. 2020 nyarán pedig a legnagyobb attrakció az 50 méter magas óriáskerék volt, ahonnan csodás a kilátás a magyar tengerre.

Fotó: óriáskerék Keszthelyen /Mihály Gábor/

Keszthelyen már többször megfordultam utazásaim során és eddig még sosem csalódtam benne. A tavalyi évben pedig egy igazi újdonsággal rukkolt elő a város. Az adventi időszak után újból egy óriáskerék költözött a településre, így már 50 méter magasból is szemügyre vehettük a magyar tengert. Az óriáskerék mellett fürdőzés, hajókázás vagy a város jelképe, a Festetics-kastély fogadja az idelátogatókat.

Fotó: az új attrakció /Mihály Gábor/

Keszthely röviden és tömören…

Keszthely, Zala megyében a Balaton nyugati partján található. Lakóinak száma 20 ezer fő, mellyel a Balaton második legnépesebb városa Siófok után. Jelentős történelme és kulturális élete mellett a turizmus ami igazán fontos szerepet játszik a város életében. Legyen szó mind szabadidős vagy a kulturális látnivalókról.

Fotó: kikötő Keszthelyen /Mihály Gábor/

Keszthely látnivalói

A város legnagyobb látnivalója kétségkívül hazánk egyik legszebb épületei közé tartozó Festetics-kastély. A 42 hektáros parkban elterülő kastélyt még a 1700-as évek közepén kezdték el építeni, bár mai formáját csak több mint száz év után, 1880-ban nyerte el. Itt többek között felfedezhetjük a Kastélymúzeumot, a Helikon könyvtár 80 ezer kötetes gyűjteményét, a parkban található Pálmaházat és végül egy Hintómúzeumot is.
Keszthelyen ezen kívül találunk még számos további múzeumot is, melyek közül talán a legérdekesebb a Balatoni múzeum. Itt a Balaton környéki régészeti és néprajzi, valamint egyéb más gyűjteményeket nézhetünk meg.
A település legrégebbi épülete pedig az 1390-es évek körül épült, gótikus, Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom.

Fotó: Festetics-kastély /Pixabay/

A sok történelmi és kulturális látnivaló után egy kis szórakozás is ránk fér, melyet közvetlenül a Balaton parton találunk meg. A városban három strand közül is választhatunk: a központban lévő Városi strand és Keszthely két szélén található Libás strand vagy Helikon strand. A központi strand mellett pedig a mólónál akár sétahajózhatunk is.

Fotó: keszthelyi móló /Mihály Gábor/

 

További látnivalók a környéken 

Ha ez nem lenne elég a keszthelyi nyaralásunk vagy kirándulásunk során, találunk még további érdekes látnivalókat itt a környéken. Nézzük is mindjárt a csupán pár kilométerre lévő Hévíz-t, a tavirózsákkal beborított meleg vizű tavát vagy a környék híres termálfürdőjét, Kehidakustány-t.

Ezen kívül a Kis-Balaton, a 355 méter magaságban lévő Berzsenyi-kilátó, de akár a romos Tátika vár és Rezi vár is könnyedén felfedezhető Keszthelyről.

Továbbá, Zalaszántón pedig megtekinthetjük még Magyarország legnagyobb buddhista sztúpáját is, melyet őszentsége a XIV. Dalai Láma, Tenzin Gyatso avatott fel.

Fotó: Béke sztúpa, Zalaszántó /Mihály Gábor/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük