Magyarország
Magyarország legnyugatibb települése / Felsőszölnök

Magyarország legnyugatibb települése / Felsőszölnök

Az országhatár mellett, Vas-megye délnyugati csücskében találunk egy kicsike falut, mely település több okból is érdekes. Felsőszölnök, ugyanis nem csak hogy Magyarország legnyugatibb pontja, de innen nem messze találjuk az ország hét darab hármashatára közül az egyiket. A magyar, a szlovén és az osztrák országhatárok találkozása az egyik legszebb a hét közül!

Fotó: Felsőszölnök /Mihály Gábor/

Hosszabb idő után ismét Magyarországon jártunk és ha már újra itt lehettünk, ellátogattunk egy számomra roppant érdekes helyszínre, Felsőszölnök-re! A bevezetésében már olvashattátok, hogy több okból is felhívja az emberek figyelmét a település, de nézzünk is utána, hogy mik ezek és mit kell róluk tudni.

Fotó: Hangulatos ház az erdő szélén /Mihály Gábor/

Felsőszölnök

Szentgotthárdtól 15 kilométerre találunk rá Felsőszölnök településre. Ez Magyarország legnyugatibb falva és ezenkívül a magyarországi szlovén közösség, az úgynevezett “vendek” legnagyobb települése. Ezt már Felsőszölnökre való érkezésünk után egyből észre is vehetjük, mivel a helységtábla alján szlovén nyelven is fel van tűntetve a helység neve (Gornji Senik).

Fotó: Felsőszölnök helységtábla /Mihály Gábor/

Így hát egyáltalán ne csodálkozzunk, ha találkozunk további szlovén szavakkal itt, attól még Magyarországon vagyunk! Egyébként a településen szlovén-magyar kétnyelvű általános iskola is működik.

Fotó: Kultúrház /Mihály Gábor/

Hármashatár (Magyarország legnyugatibb pontja)

A Hármashatárkő, mely szlovénül Tromejnik, németül pedig Dreiländerecke, az ausztriai Tauka, a szlovéniai Trdkova és a magyarországi Felsőszölnök falvak között fekszik. Ahogy korábban említettem ez Magyarország legnyugatibb pontja is egyben.

Fotó: Hármashatár kő /Mihály Gábor/

A Hármashatár-tanösvény mentén juthatunk el a 387 méteres magasságban levő emlékműhöz. A Hármashatárkővet egyébként 1922-ben állítottak fel. A háromoldalú emlékművön a három címer és a trianoni békeszerződés dátuma 1920. június 4., valamint a Saint-germaini békeszerződés dátuma 1919.szeptember 10. látható. Az utóbbi egyébként az osztrákok trianonjának megfelelő békeszerződése volt.

Fotó: az emlékmű a trianoni békeszerződés dátumával… /Mihály Gábor/

Hogyan jutunk el ide?

A túrát kizárólag csakis gyalogosan tudjuk megtenni. A Hampó-völgyből indulva, egy darabig autóval haladhatunk a Hármashatár fele. Viszont fontos, hogy parkolási lehetőség nem nagyon van és a fokozottan védett terület miatt tilos is autóval behajtani. Ez ugyanis az Őrségi Nemzeti Park területe, amit táblával jeleznek is.

Fotó: fokozottan védet terület tábla /Mihály Gábor/
Fotó: Hármashatár tanösvény /Mihály Gábor/

Maga a túra körülbelül 3-4 kilométer hosszú, melyet Felsőszölnök szélétől körülbelül egy óra alatt tudjuk megtenni. A Hármashatár-tanösvényen, a Szölnöki-patak mellett halad az út és végig a piros háromszögű alakú? túrajelet kell követni. Kezdőknek kiváló kirándulás és könnyedén megtehető. Csupán két nagyobb emelkedő van az út során. Az egyik az út háromnegyedénél, majd még egy a legvégén. Eleinte széles úton, végül erdei ösvényen át érjük el az emlékművet.

Fotó: turistajelzés a fán /Mihály Gábor/
Fotó: érkezés a Hármashatárhoz /Sajtos Anita/

Végül pedig, ha ellátogatunk Felsőszölnökre és esetleg több időtök is van a kirándulásra. Érdemes még megnézni a János-hegyi kilátót a falu másik szélén, vagy az innen pár kilométerre található Kétvölgyön levő másik kilátót. Ezeken kívül pedig az Őrség, további látnivalóval várja az ide érkezőket!

Fotó: az államhatárnál /Mihály Gábor/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

1 thought on “Magyarország legnyugatibb települése / Felsőszölnök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük