Ausztria
Faistenauer Schafberg hegyi túra 1.559m, Ausztria(Salzburg)

Faistenauer Schafberg hegyi túra 1.559m, Ausztria(Salzburg)

A Faistenauer Schafberg csúcsára vezető út nem csak a túrázóknak, de még a hegyi kerékpárosoknak, sőt télen a síelőknek és a szánkozóknak is hatalmas élményt nyújt. A kényelmes hegyi túra mindössze 30 kilométerre található Salzburg történelmi óvárosától. Az út nyugodt erdei úton halad felfelé, bár a vége kicsit meredeknek ígérkezik, de a gyönyörű panoráma minden csepp verejtékért kárpótol. Kezdő túrázóknak is ajánlott!

Fotó: irány egy újabb hegycsúcs /Mihály Gábor/

A kaland kicsit érdekesen kezdődött, ugyanis az általam kiválasztott parkolóhely és kiindulópont, sajnos egy fakitermelés miatt le volt zárva, így még parkolni sem tudtam volna a Döllerer Wald-ban. Ezért egy gyors újratervezésre volt szükség és végül a hegy túlsó oldalán lévő Tiefbrunnau település, Mitterholz része lett az új kiindulópontja a hegyi túrának. Itt a patak mellett található egy kisebb parkoló, ahol három euróba került a parkolás és végre elkezdődhetett a kirándulás. Innen azonban egy kicsit hosszabb volt az út, de ez egyáltalán nem volt gond, mivel a túra végső szakasza, amely a csúcsra vezetett, mindkét irányból az Oberwiesalm-ban futott össze. 

Fotó: a csúcs felé vezető út /Mihály Gábor/

A parkolót elhagyva a Schafbach patak mellett emelkedett felfelé az útvonal. A sorompót kikerülve először aszfaltozott úton, majd egy széles kavicsos erdei úton haladt egészen a Schafbachbauer-ig.  Ez körülbelül másfél kilométeres táv, amit félórás gyaloglás után értünk el. Itt már látszódott a Faistenauer Schafberg csúcsa és jobbra letérve egy füves legelőn kerültük meg a hegyet. Az út továbbra is lassan emelkedett, de végig széles erdei úton lehetett, kényelmesen haladni.

Fotó: fent már látható a Faistenauer Schafberg /Mihály Gábor/
Fotó: Útjelző táblák /Mihály Gábor/
Fotó: a fenyők között már látszik a cél /Mihály Gábor/

Négy kilométeres gyaloglás után, a hegy déli oldalán elértük a Schafbergalm faházait, ahonnan már egyre szebb volt a kilátás. Innen viszont egyre meredekebb lett a túra, mivel a maradék egy kilométeren ugyanannyi emelkedő következett, mint az eddig megtett négy kilométer során.

Fotó: erdei út és a háttérben a hegy /Mihály Gábor/
Fotó: út a Schafbergalm felé /Mihály Gábor/
Fotó: Schafbergalm faházai /Mihály Gábor/
Fotó: Oberwiesalm utáni emelkedő /Mihály Gábor/

A Schafbergalm után egy meredekebb emelkedő következett, amikor elértük az Oberwiesalm-ot. Itt három különböző irányba vezet tovább az út. Egyenesen a Döllerer Wald felé, ahonnan az eredeti kiindulópont irányából érkeztünk volna meg. Balra a Loibersbacher Höhe 1456 méteres csúcsa, míg jobbra a Faistenauer Schafberg kicsit magasabb, 1559 méteres csúcsa található.

Fotó: Oberwiesalm /Mihály Gábor/
Fotó: út a gyökerek és a kövek között /Mihály Gábor/
Fotó: közel a cél /Mihály Gábor/

Természetesen ezen a túrán jobbra kellett tovább menni, de akár kombinálhatjuk a kisebb Loibersbacher Höhe csúcsával is. A kaland azonban csak innen kezdődött meg igazán, mivel a maradék 700 méteren, közel 300 méter szintemelkedés következett. Először egy hegyi legelőn indult meg az emelkedés, majd végül egy bükkös erdő gyökerei között kapaszkodtunk fel a Faistenauer Schafberg 1559 méter magas csúcsára, ahonnan páratlan panoráma nyílt a környékre. A kereszt mellől Salzburg hegyei mellett, Bajorország csúcsai és Salzkammergut tóvidéke is egyaránt könnyen belátható volt. Egyszerűen elképesztő látvány!

Fotó: egy tökéletes szelfi a hegycsúcson /Mihály Gábor/
Fotó: kilátás a hegyről /Mihály Gábor/

Túra adatai

Kiindulásipont: Mitterholz 808m
⛰Faistenauer Schafberg 1.559m
Érkezési pont: Mitterholz 808m
Szintemelkedés: 751m
Táv: 10,4 km
Idő: 3 – 3,5 óra

Fotó: A túra útvonala… /Bergfex Touren/

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük