Egyiptom
Egyiptomi kalandok, a szakkarai és a dahsúri piramisok / 3. nap

Egyiptomi kalandok, a szakkarai és a dahsúri piramisok / 3. nap

Egyiptomban számos különböző piramist fedezhetünk fel, ezért felkerestünk annyi féle piramist, amennyit csak tudtunk! Kairótól délre eljutottunk Szakkara és Dahsúr településekre is, ahol a lépcsős- és tört falú piramist is megnéztünk. Emellett láttuk az első tökéletes formájú Vörös piramist is, amelynek belsejében körbe is tudtunk nézni!

Fotó: Anita, Unas fáraó piramisában /Mihály Gábor/

A harmadik napon a kevésbé ismert Szakkarai és Dahsúri piramisokat látogattuk meg, amelyek Kairótól délre, körülbelül 30 kilométerre találhatóak. Itt fekszik a korábbi ókori főváros is, amely Memphis volt, úgyhogy ismét izgalmas napnak néztünk elébe.

A hotelból elindulva a Nílus egyik ágának mentén haladtunk déli irányba, ahol rengeteg megdöbbentő dolgot véltünk felfedezni. Gízát elhagyva áthaladtunk egy-két településen és folyamatosan fekvőrendőrökön döcögtünk, amelyek szétszórva, néha pár száz méterenként helyezkedtek el. A legjobb pedig az volt ebben, hogy ezeket menet közben, mindig szinte csak az utolsó pillanatokban vettük észre. Kivétel az volt, ha valaki ment előttünk, akkor legalább láttuk, ha lassítani kell. Az utcák nagyon szemetesek voltak, néhol akár méteres szemét hegyekkel is összefuttottunk, amelyből élelem után kutattak a kóbor kutyák. A kisebb folyó vagy csatorna, aminek mentén haladtunk, úgyszintén nagyon szemetes volt, sőt láttunk olyant is, hogy oda borították bele a hulladékot. Eszméletlen volt a látvány!

Fotó: szemét hegyek az út szélén /Mihály Gábor/
Fotó: úton Egyiptomban /Mihály Gábor/

Eközben viszont láttunk szép dolgokat is az út alatt, méghozzá gyönyörű édenkertre hasonlító pálmafa ligeteket. Ezek nagyon tetszettek nekünk, úgyhogy egy-kétszer megálltunk fotókat is készíteni.

Fotó: pálmafa liget /Mihály Gábor/

Szakkarába elérve az első állomásunk Dzsószer fáraó lépcsős piramisa volt, ahol több mindent is meglehetett nézni, mivel nem csak egy piramis található itt. A nekropolisz területére belépve volt egy rövid ellenőrzés, ahol minket és az autót is megvizsgálták, majd megvettük a jegyeinket. Több fajta jegyet lehetett vásárolni, de mi azonban itt az alapjegyeknél maradtunk.

Fotó: jegyárak a szakkarai nekropoliszban /Mihály Gábor/
Fotó: Dzsószer fáraó lépcsős piramisa /Mihály Gábor/

🔺Dzsószer fáraó piramisa a lépcsős piramis nevet viseli, amelyre alakjából egyből következtetni is fogunk, ha meglátjuk.
A több, mint 4600 éves piramis mellett számos kisebb piramis és maradvány is megtekinthető, illetve a piramis belsejébe is bemehetünk.
A piramis magassága 61 méter, míg területe 125m x 115m.

Belépő a Szakkarai piramisokhoz:
felnőtt 200 EGP, diák 100 EGP 

A piramis belseje és a további sírok úgyszintén fizetősek ezeken az árakon felül!

Fotó: templom a szakkarai nekropolisz területén /Mihály Gábor/
Fotó: Szakkarai nekropolisz /Mihály Gábor/

A lépcsős piramis közelébe parkoltunk le és elindultunk felfedezni a területet. Egyből kaptunk kiséretet is, ahogy ez már szokásossá vált, pedig nem is kértünk. A bácsi csak jött velünk és amit tudott bemutatott mindent az alap angoljával. Elsőként egy érdekes templomot tekintettük meg, ahol az oszlopok közt áthaladva megláttuk Dzsószer fáraó lépcsős piramisát. Innen Unas fáraó piramisához mentünk, amelynek belsejét is megtekintettük. Itt a vezetőnk már nem jött be velünk és átadott egy másik embernek. A piramis belsejében megvilágította nekünk a hieroglifákat és mondott pár szót, majd tartotta a markát. Ezt nevezzük Egyiptomban baksisnak, ami magyarul adomány, borravaló vagy jutalom. Ezt mindenhol mindenki elvárta és ennek hangot is adtak, bármiféle segítséget kértünk volna. Amit gondoltunk pénzt adni, azzal azonban sosem voltak megelégedve. Itt 20 egyiptomi fontot szántunk neki, persze több kellett és ennek hangot is adott, így adtunk 50-et. Később pár nap után már jobban kezeltük ezeket a helyzeteket. Sosem gondoltuk azt hogy nem adnánk, persze később már nem ,,paliztak” be ilyennel minket.

Fotó: Unas fáraó szarkofágja /Mihály Gábor/
Fotó: hieroglifák a piramis belsejében /Mihály Gábor/

Visszatérve eredeti emberünkhöz bemutatta a legrégebbi piramist is nekünk, az az a Dzsószer piramisát. Teljesen körbe sétáltuk, bár ide már nem mentünk be. A séta alatt láttuk még több sírhelyet, az óriási sivatagot Líbia felé nézve és halványan a 30 kilométere lévő Gízai piramisokat is. A kört bezárva fizettünk volna emberünknek, persze nem volt megelégedve a közel egy órás vezetésre szánt 5 dollárral. Ő a tripláját akarta, ami egész jó órabér lett volna neki. Mi azonban mondtuk, hogy ennyi pénzünk van és köszönjük a tárlatvezetést, amit egyébként az elején többször mondtunk, hogy nem is kérünk.

Fotó: piramis bejárata /Mihály Gábor/

Szakkarát elhagyva Dahsúr városa volt a következő cél, ahol újabb piramisokat akartunk felkutatni. A szegényes környezet errefelé tovább fokozódott és Dahsúr szerintem örökké bevésődött a retinánkba. Sajnáltuk ezt az óriási szegénységet, mocskot és koszt, így megdöbbentő volt a látvány.

Fotó: Dahsúr település /Mihály Gábor/

Tovább haladva végül elérkeztünk először a Vörös piramishoz, amelynek belsejébe körbe is néztünk. Ez volt a legolcsóbb jegy (felnőtt 60 EGP, diák 30 EGP), amit utunk alatt fizettünk és az egyik legnagyobb élmény is, amit ráadásul az is fokozott, hogy jóval kevesebb turista jut már el ideáig, a Gízai piramisokkal ellentétben. A piramis belsejében három kamra is található, amelyben egy-két embert leszámítva, teljesen egyedül voltunk.


🔺Vörös piramis

A vörös piramis már a sokadik piramis, amit meglátogattunk egyiptomi kalandunk során.
A Sznofru fáraó által építetett piramis az első szabályos gúla alakú épitmény volt, ami ugyan csak másodikra sikerült neki.
Az első piramisa ,,tört falu piramis,, sajnos formája miatt nem sikerült tökéletesre, így elkészítette a Vörös piramist. Fia Khufu ezután megépítette a Gízai nagy piramist!

Kora: kb 4500 év
Magassága: 105 méter
Területe: 221m x 218m

Belépés: felnőtt 60 EGP – 900 forint, diák 30 EGP 450 forint

Innen nem messze volt látható a soron következő piramis, ami a kevésbé ismert ,,tört falu piramis”. Érdekes volt látni alakját és ez is úgyszintén nagyon imponált nekünk.

Fotó: Tört falu piramis /Mihály Gábor/

🔺Tört falú piramis

Sznofru fáraó első piramisa, ami nem sikerült tökéletesen.

Kora: kb. 4500 éves
Magassága: 104 méter (tervezet magassága: 125 méter)
Területe: 185m x 185m

A környéken még található jó pár piramis, amelyek már sajnos nincsenek nagyon jó állapotban. Ezeket már nem néztük meg, de így is nagyon sok piramist láthattunk, amelyből háromba be is mentünk. Óriási élmény volt eddig ez a két nap, de másnap várt ránk egy hosszú út Luxorba, ami viszont már egy másik történet.

Fotó: Fekete piramis a távolból /Mihály Gábor/

Videók:

1. rész

​2. rész

3. rész

• V É G E •

További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük