Egy kis Dánia ,,Koppenhága” – Skandinávia Expedíció 2. nap (Dánia lakóautóval)

A második nap elhagytuk Németországot és egy új országba látogattunk el, ahol előtte még korábban nem jártunk. Dániába nagy izgalommal érkeztünk meg, bár csak a főváros volt kiszemelve erre az útra. Az ország első pillanatra és végül a napvégére is nagyon tetszett nekünk, így egyszer biztosan vissza fogunk majd jönni, hogy felfedezzük a vidéki Dániát is. Koppenhága, a dán főváros […]

Kezdetét vette a nagy kaland – Skandinávia Expedíció 1. nap (Skandinávia lakóautóval)

,,Skandinávia Expedíció 2024”, így neveztük el ezt a csodálatos körutat, amelyre már oly régóta vártam. Végül eljött a várva várt pillanat és kezdetét vette az életre szóló kaland. Az út elején bár még nem volt sok látnivaló, de útra keltünk a több mint 10.000 kilométeres távra, egészen a Sarkkörön túlra. Mindjárt az első nap már négy országon át haladtunk és […]

Grado utazás, látnivalók, érdekességek / Olaszország

Grado Olaszország északkeleti részének egyik kedvelt nyaralóhelye, amely nem mellesleg az egyik legközelebbi olasz tengerparti üdülőhely is hazánkhoz. A szigeten elterülő város elsősorban a lagúnáival vonzza ide a turistákat, de a homokos strandjai is nagyon népszerűek. A ,,kis Velencének” nevezett Grado, tehát kiváló választás lehet a nyári vakáció alatt, ahol nem csak jókat strandolhatunk, de akár finomakat is ehetünk. A […]

Izola utazás, látnivalók, érdekességek / Szlovénia

Izola a szlovén tengerpart egyik legbájosabb települése Koper és Piran városok között. Egyedülálló hangulata és olaszos hatású óvárosa eszméletlenül romantikussá teszi az egykori halászfalut. A festői panorámával rendelkező kikötőváros nyugis pihenést ígér, ahol aprókavicsos és sziklás strandokon pihenhetjük ki fáradalmainkat.  A szlovén tengerpart eddig valahogy mindig kimaradt az utazásaim során. A több tucatnyi horvát kalandomra sietve, bár töbször átutaztam a […]

Wörthersee legszebb látnivalói / Kärnten – Ausztria

Wörthersee Karintia legnagyobb tava és talán a legszebb is. A zöldeskék színben pompázó alpesi tó, mediterrán hangulatával nemcsak Ausztria, de egész Európa egyik legnépszerűbb tava is. Nyáron népszerű üdülőparadicsom, amit meleg vízének is köszönhet, mivel a 26 fokot is elérheti a víz hőmérséklete a legmelegebb hónapokban. A Wörthersee az abszolút favorit, ha Karintia tartományról beszélünk, így hát kihagyhatatlan volt számunkra […]

Klagenfurt utazás, látnivalók, érdekességek + Minimundus / Kärnten – Ausztria

Klagenfurt Karintia tartomány fővárosa, amely ráadásul a csodálatos Wörthersee partján fekszik, így még ellenállhatatlanabb a turisták számára. A népszerű üdülőváros hangulatos óvárosával, illetve a kicsiknek és nagyoknak is egyaránt izgalmas, Minimundus élményparkjával várja az idelátogatókat. Klagenfurt meglátogatására már nagyon vártunk. Kíváncsiak voltunk elsősorban a tartomány legnagyobb városának az óvárosi részére, illetve a Minimundus, mint fő attrakció is nagyon izgatott minket. Ha […]

Hochosterwitz vára / Kärnten – Ausztria

Hochosterwitz vára egy lenyűgöző, mesebeli várkastély Karintia tartományban. Ausztria legismertebb és talán legszebb várának is tekintik, amely még Walt Disneyt is megihlette. A 150 méter magas dolomit sziklán magasodó, 14 kapuból álló vár, pazar látványt nyújt már messziről is, fentről pedig eszméletlen panoráma tárul elénk. Ezt a mesebeli várkastélyt nem hagyhattuk ki karintiai utunk során, ezért a tartomány északi részébe […]

Faaker See látnivalói / Kärnten – Ausztria

A Faaker See, magyarul Faaki-tó Karintia egyik legkedveltebb nyaralóhelye, ahol kristálytiszta víz mellett egy festői környezetben élvezhetjük az üdülést. A Wörthersee és Ossiacher See között lévő Faaki-tó nagyon népszerű turisztikai célpont. A türkizkék színű vízében nyáron pedig még jókat is strandolhatunk. Ott jártunkkor bár még hideg volt a tó vize a strandoláshoz, viszont nyáron, júliusban és augusztusban fürdőzők ezrei lepik […]

Ossiacher See látnivalói / Kärnten – Ausztria

Az Ossiacher See egy festői szépségű tó Ausztria déli részén, Kärnten tartományban. A régió harmadik legnagyobb méretű tavának számít, a Wörthersee és a Millstätter See után. Az Ossiacher See abszolút népszerű üdülőhely, ahol a vízi sportok mellett, szuper kirándulás és túra lehetőségek is várnak minket. Ezenfelül pedig minden korosztálynak megfelelő, valamint mind a természet kedvelők, a kultúra szerelmesei, és az […]

Villach utazás, látnivalók, érdekességek / Kärnten – Ausztria

Villach a Dráva partján fekvő 65 ezer lakosú település, amely Kärnten(Karintia) tartomány második legnépesebb városa, Klagenfurt után. A hegyek és tavak ölelésében elterülő település  igazi mediterrán hangulatot áraszt, ahol abszolút feltudunk töltődni. Látnivalóinak száma, habár nem túl sok, mégis érdemes felkeresni egy napra, mert a környék további népszerű érdekességeket rejt, amit kár lenne kihagyni! A kärnteni utunk legelső állomása a […]

Mihály Gábor utazásai
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.