
Braunedlkogel hegyi túra 1.894m / Ausztria(Postalm)
A Braunedlkogel Salzburg tartomány egyik lenyűgözőbb hegycsúcsa, amely Ausztria népszerű alpesi legelőjének legmagasabb hegyeként, egészen 1.894 méter magasra emelkedik fel. Bár a hegycsúcs nem a legismertebb túracélpont a Postalmban, de pont ezért is izgalmas, mert élményben egyáltalán nem marad alul a környék népszerű csúcsai közül. Ráadásul aki egyszer megmássza, garantáltan a szívébe zárja a helyet.
Az idei év első hegymászása nem akármilyen kihívással indult. Célba vettük a Postalm legmagasabb hegycsúcsát, a Braunedlkogel-t. Bár a naptár szerint már bőven tavasz volt, a hegy északi oldala mégis kicsit a téli arcát mutatta nekünk. A hó néhol bokáig, máshol pedig majdnem térdig ért és az ösvényeket is sokszor csak találgatva találtuk meg.
Salzburg tartomány festői hegye tehát nem adta könnyen magát. Talán az is hozzájárult a nehézséghez, hogy legutóbb még nyáron, a skandináv hegyek között túráztunk, most pedig rögtön egy technikásabb, havas túrával tértünk vissza az alpesi magaslatok világába.
A túrát a Postalm Sícentrum parkolójából kezdtük meg 1.161 méteres magasságból. Eleinte könnyed kaptatók vezettek felfelé az R1-es kavicsos erdei úton, amely a Rettenegghüttéig (1.200 m) vezetett. Itt még csak enyhe emelkedők és barátságos fenyvesek kísértek bennünket, de az igazi kihívás csak ezután kezdődött.
A Rettenegghütte után viszont a 879-es ösvényre tértünk rá, amely egyre meredekebben kapaszkodott fel a hegyoldalba. A Scharfen és a Braunedlkogel közé szorult völgyben már egy-két helyen vastagon állt a hó. Sok helyen 20-30 centiméteres rétegben borította az ösvényt. A keskeny, csúszós szakaszokon fokozott figyelemre volt szükségünk és itt bizony a fényképezés is háttérbe szorult. Minden lépésnél nagyon oda kellett figyelnünk, hogy le ne csúsztunk a meredek oldalon, mert ez akár nagyon súlyos balesethez is vezethetett volna.
1700 méteres magasságban tartottunk egy rövid pihenőt, mielőtt nekivágtunk volna az utolsó, izzasztó kétszáz méteres kaptatónak. A hó itt már foltokban olvadozott, de az emelkedő meredeksége miatt így is alaposan próbára tette az erőnlétünket. Fáradtan, de elszántan haladtunk előre és minden lépés megérte. A kilátás egyre lélegzetelállítóbb lett. Tisztán kirajzolódott a Dachstein sziklákkal koronázott tömbje, a távoli Tennengebirge havas gerincei és a szomszédos Gamsfeld csúcsa is feltűnt a horizonton.
Végül, közel három órányi kapaszkodás után elértük a Braunedlkogel 1.894 méteres csúcsát. A csúcskeresztnél megállva 360 fokos panoráma fogadott minket – az a fajta csend és tér, ami egyszerre tölti el az embert nyugalommal és alázattal. A látványt nehéz szavakba önteni, de annál maradandóbb élmény.
Visszafelé a déli oldalon haladtunk le, a 878-as ösvényen keresztül, amely fokozatosabban ereszkedett vissza a sícentrum parkolójába. Néhol azonban eléggé meredek részek is voltak, ahol az apró kavicsos úton párszor meg is csúsztunk. A hónak itt már a déli oldalon nyoma sem volt. Végül elfáradt lábbal, de boldogan értünk vissza a kiindulópontra, fejünkben a friss élményekkel és csodálatos fotókkal.
Túra adatai:
Kiindulópont: Postalm Sícentrum (1.161 m)
⛰️ Braunedlkogel (1.894 m)
Szintemelkedés: 795 m
Táv: 9 km
Idő: 4–5 óra (időjárástól és hóviszonyoktól függően)
• V É G E •
További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!