Kasane – Kazungula – Livingstone – Viktória-vízesés – Gwango (269km) / Afrika Expedíció 2026’ – 8. nap
Vannak napok, amikor nem a megtett kilométerek fárasztják el az embert, hanem az, ami közben történik. A mai nap mindössze 269 kilométerről szólt a térképen, mégis ez volt az expedíció egyik leghosszabb és legeseménydúsabb napja. Három ország, két határátkelés, órákig tartó ügyintézés és végül egy olyan természeti csoda, amely minden bosszúságot egyetlen pillanat alatt feledtetett.
A mai napot nyugodtan nevezhetjük a határátlépések napjának. Reggel elhagytuk Kasane városát és Botswanát, majd elindultunk Zambia felé. A határátkelő Kazungulánál található, amely Afrika egyik legkülönlegesebb pontja. Itt találkozik egymással Botswana, Zambia, Zimbabwe és Namíbia, ezért ezt a térséget gyakran a „négy ország találkozásának” is nevezik. A Zambézi folyón átívelő, 2021-ben átadott Kazungula híd ma már a térség egyik legfontosabb közlekedési összeköttetése, amely jelentősen megkönnyítette a két ország közötti áruszállítást és személyforgalmat.
Arra számítottunk, hogy a határátlépés nem lesz gyors, de arra egyáltalán nem, hogy négy órát vesz majd igénybe. Igen… ez nem elírás, négy óra volt az összes papír beszerzése. A botswanai oldalon viszonylag gördülékenyen ment minden. Egy épületben kellett elintézni a bevándorlási (immigration) és a vámügyeket (customs), majd hamar megkaptuk a kilépési papírokat. A zambiai oldalon viszont teljes káosz fogadott bennünket. Az útlevélbe a belépési pecsétet gyorsan megkaptuk, ahol a fiatal zambiai határőrlányok megjegyezték nekünk a magyar kolbászt. Nem semmi, hogy milyen hírünk van kolbász ügyben. Később Livingstone-ban vettünk is ebédre, de ez inkább grillezett szafaládé volt, mint kolbász. Visszatérve a határra, az autó regisztrációja igazi rémálom volt. Lefagyott a számítógépes rendszer, egyik ablaktól küldtek a másikhoz, senki nem tudta pontosan, hová kell mennünk és gyakran úgy tűnt, mintha senki sem dolgozna. Teljesen amatőrnek hatott az egész ügyintézés. Érdekes módon vízumdíjat végül nem kellett fizetnünk, pedig elvileg kellett volna. Az autóra viszont annál több költség jutott: útadó, biztosítás, különféle díjak, sőt még a híd használatáért is fizetni kellett. Összesen 15 dollárt, 35 dollárt és 300 zambiai kwachát hagytunk ott.
Miután végre minden papír a helyére került, megérkeztünk Livingstone városába. A települést a híres skót misszionáriusról és felfedezőről, David Livingstone-ról nevezték el, aki első európaiként írta le a Viktória-vízesést 1855-ben. Livingstone ma Zambia turisztikai központja, ahonnan a legtöbben a vízeséshez, a Zambézi folyóra vagy különféle szafari programokra indulnak.
Bevásároltunk, tettünk egy rövid autós városnézést, majd továbbindultunk Zimbabwe felé. Útközben már jól látszott, ahogy a Zambézi folyó egyre sebesebben rohan a Viktória-vízesés irányába. Afrika negyedik leghosszabb folyója több mint 2500 kilométert tesz meg, mielőtt az Indiai-óceánba ömlik, útja során pedig számtalan különleges ökoszisztémát és vadregényes tájat táplál.
A Zimbabwe felé vezető határ már szinte gyorsnak számított az előző után, mivel mindössze másfél órát vett igénybe. A zambiai kilépés egyszerű volt, a zimbabwei oldalon az útlevél-ellenőrzés szintén gyorsan ment, de az autó regisztrációja itt is lassan haladt. A vízumért 30 dollárt fizettünk fejenként, az autó különféle díjaiért, mint útadó, biztosítás és egyéb illetékek, pedig összesen 120 dollárt.
A hosszú ügyintézés után végre megérkeztünk a Viktória-vízeséshez. Bár kissé fáradtan és idegesen érkeztünk, minden bosszúságot feledtetett a látvány.
A Viktória-vízesés a világ legnagyobb összefüggő zuhataga: 1708 méter széles és több mint 100 méter magas, ezért méltán tartják bolygónk egyik leglenyűgözőbb természeti csodájának. 1989 óta az UNESCO Világörökség része. A helyiek Mosi-oa-Tunya, vagyis „A füst, amely mennydörög” néven ismerik, és amikor ott áll az ember, azonnal megérti, miért. A hatalmas víztömeg zúgása kilométerekről hallható, a felszálló vízpára pedig akár több száz méter magasra emelkedik, és messziről valóban úgy néz ki, mintha füst szállna az ég felé.
A kilencedik kilátópontnál például akkora volt a vízpermet, hogy szinte teljesen eláztunk. Ide bizony erősen ajánlott az esőkabát!
A vízesés után áthaladtunk Victoria Falls városán is, amely Zimbabwe egyik legismertebb turisztikai központja. A kisváros hangulatos utcáival, szállodáival és éttermeivel szinte teljes egészében a vízesésre épülő turizmusból él. Innen indulnak a helikopteres repülések, a Zambézin szervezett hajókirándulások, valamint a környék számos szafari programja is.
A vízesés után már a mai szállásunk felé vettük az irányt, de a rengeteg idő, amit a határokon elveszítettünk, miatt tudtuk, hogy sötétben fogunk megérkezni a Hwange Nemzeti Park mellett található Gwango Heritage Resortba.
A Hwange Nemzeti Park Zimbabwe legnagyobb nemzeti parkja, amely különösen híres hatalmas elefántállományáról és gazdag ragadozóvilágáról. Sokan ezt tartják Dél-Afrika egyik legjobb szafarihelyszínének.
Az út eleje még egészen jó volt, később azonban megmutatta Zimbabwe a másik arcát. Sok helyen inkább kráterek voltak az úton, mint kátyúk, néhol pedig már aszfalt sem maradt. Végül este kilenc óra után megérkeztünk, de a napnak még nem volt vége. A földúton, alig néhány méterre tőlünk, egy elefánt sétált nyugodtan az éjszakában. Egyszerre volt lenyűgöző és kissé félelmetes, ilyenkor érzi igazán az ember, hogy valóban a vadon közepén jár.
A szállás pedig igazi afrikai hangulatot árasztott. Nádtetős házak, baldachinos ágyak és a hosszú nap végén egy finom vacsora várt ránk. Tépett sertéshús, rizs, lencse és egy jól megérdemelt Zambezi sör, ennél jobb lezárást nem is kívánhattunk volna.
• V É G E •
További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!