
Klein-Tibet – A Zillergründl-víztározó titkos királysága / Ausztria
A Zillergründl óriási gátja fölött, a tengerszint felett több mint 1800 méteren elrejtőzik egy különleges világ, amit csak „Klein-Tibetként” emlegetnek. Az Alpesi nyugalom, a türkizkék víztükör és a tibeti imafákkal díszített hegyi legelő varázslatos harmóniája rögtön elcsábít. Egy lépés innen és teljesen úgy érzed, mintha egy másik bolygóra csöppentél volna – távol mindentől, közelebb önmagadhoz.

A Zillergründl gát és a megközelítés
Utazásunk a Zillertal szívében, a Zillergründl hatalmas víztározójához vezetett. Maga a gát közel 186 méter magas és 1850 méteres tengerszint feletti magasságban épült. Mérnöki teljesítménye és a körülötte elterülő türkiz színű víztükör már önmagában is nagyon lenyűgöző látványt nyújt, ez azonban még nem minden.
Az autóval érkezőknek Mayrhofen után útdíjat kell fizetnünk, 10 eurót járművenként, hogy bejuthassunk a Zillergrund völgyébe. Mi a Bärenbadalmnál hagytuk a kocsit, hiszen innen már nem lehet felhajtani a gátra, csak busszal vagy gyalog folytatható az út. Időspórolás miatt, mi az elsőt választottuk és a buszjegy fejenként 3 euróba került. A menetrend szerinti járat kényelmesen felvisz egészen a gát koronájáig. Aki viszont inkább gyalog indul el, annak körülbelül 1–1,5 órás kaptatóval kell számolnia felfelé és mintegy 400–450 méter szintkülönbséggel.
Az első megálló: Adlerblick étterem
Amikor a gát tetejére értünk, rögtön szemet szúrt az Adlerblick étterem, amely panorámás kilátóként is szolgál. Bár nekünk sajnos nem volt szép időnk. Ez a pont azonban mégis tökéletes hely egy rövid pihenőre. Egy csésze kávé vagy egy tál gőzölgő leves mellől figyelhetjük a hatalmas tó nyugodt felszínét és a környező meredek hegyoldalakat. Az élmény már itt is felejthetetlen, de a java még csak ezután következett.
Túra Klein-Tibetbe
A Klein-Tibethez vezető túra a gátnál indul, egy rövid alagúton keresztül. Amint kiértünk a másik oldalra, a tó partja mentén haladtunk tovább vízesések mellett. A túra viszonylag kényelmes, alig emelkedik az ösvény. Az út hossza körülbelül 4 kilométer, így oda-vissza nagyjából 8 kilométeres kirándulásról van szó. Útközben viszont egymást érték a hangulatos padok, amelyek játékos nevekkel buzdítanak egy kis pihenőre. Mellette végig inspiráló idézeteket is olvashatunk. Az útvonal végig a tó partján vezetet, így folyamatosan kísért minket a türkiz víztükör és a hatalmas sziklafalak látványa is.

A Hohenaualmnál, amit csak „Klein-Tibetnek” neveznek, egy apró alpesi házikó és egy legelő tárul a szemünk elé. Az épületet színes tibeti imazászlók és egy imamalom díszítik, így valóban olyan érzést kelt, mintha az Alpok szívében egy tibeti kolostorba érkeztünk volna meg. A hangulat békés, a környezet vadregényes, a házikó mellett pedig tehenek és szamarak legelnek, a levegő kristálytiszta, a csend pedig szinte kézzel fogható.

A Hohenaualm belül mindössze csupán néhány vendéget tud leültetni, így inkább a szabadban érdemes megpihenni. Ott jártunkkor sajnos nem volt nyitva, így az általunk hozott elemózsiát tudtuk csak elfogyasztani. Nyitvatartási napokon egyébként a kínálat egyszerű, de annál autentikusabb. Házi készítésű sajtok, füstölt finomságok, friss kenyér, saláta és egy kupica snapsz várja a fáradt túrázókat.
További lehetőségek
Miután kipihentük magunkat, ugyanazon az úton indultunk vissza a gát felé, de innen akár hosszabb túrákba is bele lehet vágni. A környék egyik legismertebb útvonala például a Plauener Hütte(2.338m) felé vezet, amely már komolyabb szintemelkedést és többórás menetidőt igényel, cserébe még látványosabb panorámát kínál. Akik több napot is szeretnének eltölteni a környéken, a környező csúcsok és hágók felé is folytathatják a túrát, így akár egész alpesi kalanddá kerekíthetik a kirándulást. A hegy túloldalán pedig már Olaszország található, ahova úgyszintén áttúrázhatunk.
Túra adatai:
Kiindulópont: Zillergründl gát (1.851m)
📌Klein Tibet / Hohenaualm (1.862 m)
Érkezési pont: Zillergründl gát (1.851m)
Szintemelkedés: 231 m
Táv(oda-vissza): 8,1 km
Idő: 2 óra
Összegzés
A Klein-Tibet túra ideális választás mindazoknak, akik a Zillertalban egy könnyebb, de látványos kirándulásra vágynak. A kiindulópont a Bärenbadalm, ahonnan autóval parkolhatunk, majd busszal vagy gyalog érhetjük el a Zillergründl gátat. Már a gát tetején, az Adlerblick étteremnél megéri megállni egy rövid pihenőre, mielőtt nekivágunk a tó menti útnak, vagy legalább visszafele, ahogy mi is tettük. Az alagúton át vezető, nagyjából nyolc kilométeres oda-vissza út kényelmesen teljesíthető és a végén egy varázslatos, tibeti hangulatú alpesi világ tárul fel előttünk. A Hohenaualm egyszerű, de ízletes házi falatokkal és páratlan környezettel várja a túrázókat, nyáron általában júniustól októberig. Ha pedig valaki többre vágyik, a Plauener Hütte és a környező hegycsúcsok újabb kihívásokat és még több élményt tartogatnak.

• V É G E •
További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!



