Kalandjaink Észtországban ,,Tallinn, Soomaa, Pärnu” – Skandinávia Expedíció 26. nap (Baltikum lakóautóval)
Észtország teljesen elvarázsolt minket és egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy ezt fogom majd mondani. Gyönyörű történelmi emlékek, várak és templomok, festői környezet, homokos tengerpart és az észt hangulat. Nehéz leírni mit éreztünk ebben a kicsi országban, de azt tudom, hogy nem utoljára jártunk itt. Muszáj megismerünk jobban Észtországot, mert mindenkivel tudatni akarom, hogy érdemes ide utazni és felfedezni a legészakibb Balti államot.
Az észt fővárosban ébredve egyenlőre itt maradtunk még reggel Tallinnban, mivel meg szerettük volna nézni a híres Kadriorg parkot és az itt álló palotát is. Nem volt messze az éjszakai helyünktől, így át is gurultunk a közeli parkba.
A Kadriorg-palota Tallinn egyik legjelentősebb történelmi és kulturális látnivalója, amelyet I. Péter orosz cár építtetett 1718-ban felesége, Katalin tiszteletére. Az épület a barokk építészet lenyűgöző példája, tervezője pedig az olasz építész, Niccoló Michetti volt. A palota nevét Katalinról kapta, ami Katalin völgye jelentéssel bír. A palota ma az Észt Művészeti Múzeum része és főként nyugat-európai és orosz műalkotásokat bemutató kiállításoknak ad otthont. A környező Kadriorg park szintén népszerű látványosság, rendezett sétaútjaival, szökőkútjaival és virágágyásaival, amelyeket I. Péter álmodott meg. A parkban található még az Elnöki Palota és a modern KUMU művészeti múzeum is. A Kadriorg-palota és a hozzá tartozó park a nyugalom és szépség szigete Tallinnban, ahol a látogatók egyszerre élvezhetik a művészetet, a történelmet és a természetet.
A park nagy részét bejárva, autóba pattantunk és most már tényleg elhagytuk az észt fővárost. Vidékre folytattuk tovább az utunkat, amit úgyszintén nagyon vártam, mivel egy országot nem csak a fővárosáról ismerünk meg. Tallinnból a 4-es úton haladtunk először déli irányba, majd letértünk a főútról és Tori községben álltunk meg. A helyi Coop-os boltban bevásároltunk egy kicsit és meglepetten néztük, hogy már jóval alacsonyabbak itt az árak, mint korábban Norvégiában. Persze ezt tudtuk előre, de mégis jó volt megfizethető árakat látni. A bolt szomszédságában egy gyönyörű templomot is megnéztünk, majd a közeli Soomaa Nemzeti Park felé vettük az irányt. Útközben már az üzemanyag is olcsóbb volt, mint eddig, mivel Észtországban már 1,50 euróért tankoltunk.
Tori egy kisváros Észtország délnyugati részén, a Pärnu folyó partján, Pärnu megyében. Bár kis méretű, mégis történelmi és kulturális jelentőséggel bír. A város legismertebb látnivalója a Tori templom, amely eredetileg 1854-ben épült, majd a második világháború alatt leégett, de később helyreállították. A közelben található Tori Pokol (Tori Põrgu), egy lenyűgöző sziklás szurdok és barlangrendszer is, amely a helyi legendákban is szerepel. Tori híres emellett a lótenyésztési hagyományairól is, ugyanis itt található az ország egyik legrégebbi lótenyésztő központja, amely a híres Tori ló fajtájáról ismert. A természetkedvelők és történelem iránt érdeklődők számára nyugodt és különleges úti cél, ha Észtországban járunk. Mi véletlenül fedeztük fel, de általában ezek okozzák a legnagyobb örömet.
Toriból a Soomaa Nemzeti Parkba megérkezve egyből kirándultunk egyet. Egy laza 4-5 kilométeres sétát tettünk egy jól kiépített útvonalon, fából kialakított hidakon, pallókon jártuk be a mocsaras vidéket. Az észtek legnagyobb és legnépszerűbb nemzeti a parkja híres egyébként az ,,ötödik évszakról”, ami tavaszkor az áradások idején alakul ki. Gazdag állat- és növényvilága van a parknak, ezért érdemes útba ejteni és csónakázásra és kenuzásra is kiváló a környék.
A Soomaa Nemzeti Park Észtország délnyugati részén található. A parkot 1993-ban hozták létre, hogy megóvják az ottani különleges lápvidékeket, mocsarakat, folyókat és erdőket. Az UNESCO által jegyzett nemzetközi bioszféra-rezervátumként is elismert park, 390 km²-en terül el és egyik legismertebb természeti jelensége az évente bekövetkező “ötödik évszak”. Ez az időszak tél után, tavasszal alakul ki, amikor a hóolvadás és az esőzések következtében hatalmas árvizek borítják a területet. A park gazdag élővilággal rendelkezik, tehát számos madárfajnak, például fekete gólyának és rétisasnak is otthont ad, valamint farkasok, hiúzok és barnamedvék is élnek itt. A látogatók számára népszerű tevékenységek például a kenuzás az ártereken, túrázás a fapallós ösvényeken, valamint a természetfotózás. A Soomaa Nemzeti Park ígyhát nemcsak természeti, hanem kulturális szempontból is különleges, hiszen az itt élő emberek évszázadokon át alkalmazkodtak a folyók és lápok alakította különleges környezethez.
A nemzeti parkból végül Pärnu városa következett, amely a mai nap végállomás volt. A Balti-tenger partján található észt település az ,,észtek nyári fővárosa”, ahol negyvenezren laknak. A sekély, homokos tengerpartja nagyon kedvelt helyszín, ahol mi is fürdőztünk egyet. Ez volt egyébként a legmelegebb vizű hely, ahol utunk során fürdőztünk, majdnem 20 fokos volt a tenger. Azzal viszont mindenképp számolnunk kell a strandon, hogy 100-200 métert is be kell gyalogolni és így is csak derékig ér majd a víz.
Pärnu Észtország egyik legrégebbi és legnépszerűbb üdülővárosa, az ország délnyugati részén, a Balti-tenger partján fekszik. Az 1251-ben alapított város ma is híres a széles homokos strandjairól, gyógyfürdőiről és nyüzsgő kulturális életéről, így gyakran nevezik az ország “nyári fővárosának”. A városban találhatók történelmi látnivalók, mint például a Vörös torony (a középkori városfal megmaradt része), valamint számos park és sétány, amelyek kellemes kikapcsolódást kínálnak. Pärnu gyógyfürdői és wellnessközpontjai a régióban már több mint egy évszázada vonzzák a pihenni vágyókat. Emellett pezsgő gasztronómiai és zenei fesztiválok teszik a várost vonzóvá minden korosztály számára.
Pärnuben egy szuper tengerparti parkolóban (Snabb parkla) aludtunk, amelyre 15 eurót kellett fizettünk 24 órára. Tudtunk itt a homokban egyet grillezni és a partmenti sétány mellett egyből a tenger következett.
A vacsora után még este besétáltunk a központba is, ahol béreltünk egy Bolt-os rollert és azzal még könnyebben tudtunk szétnézni. A város hangulata abszolút feldobott minket és szivesen maradtunk volna még egy-két napot, de várt ránk Lettország és Litvánia is.
A huszonhatodik nap adatai:
- Indulási helyszín: Tallinn 🇪🇪
- Érkezési helyszín: Pärnu 🇪🇪
- Napi táv: 190 km
- Látnivalók: Kadriorg Park, Tori, Soomaa Nemzeti Park, Pärnu
- Meglátogatott országok: Észtország
- Érintett nagyvárosok: Tallinn, Pärnu
- Éjszakai hely: Pärnu strand (Snabb parkla) 6.000Ft
- Tankolás: Olerex Enge-Jädivere (20.000Ft)
- Parkolási díjak: –
- Egyéb díjak: Bolt roller (1.500Ft)
Videó:
Hamarosan látható lesz a YouTube csatornámon!
• V É G E •
További útleírásokért és utazós képekért, kövess be Facebookon és Instagramon is!